Rendhagyó német/holland koncertkörúton volt október 8-13 között a Váci Szimfonikus Zenekar. Az idén harminc éves együttes hetven évvel ezelőtti események kapcsán kapta a meghívást. 1944-ben a holland Nijmegen városát és a hozzá közeli két német települést: Emmerichet és Klévét légitámadás rombolta porig. Nijmegen és környéke fél éven át volt frontterület. Sem Hollandiában, sem Németországban nem harcoltak ilyen hosszan. Bár dél-Hollandia nagy részének felszabadítása 1944 novemberére befejeződött, a végső offenzívára 1945 február 8-án került sor. Ennek előkészítéseként fél millió férfit gyűjtöttek össze Rijk van Nijmegenben. Ezrével estek el civilek, több, mint 300 000 embert evakuáltak. Hat héten belül egymillió fölé nőtt a szövetséges katonák száma. 25 000 brit, kanadai és amerikai esett el, a németek több, mint 60 000 embert veszítettek. Bár az akkor történtek mély nyomot hagytak hátra, ezen városok lakói mégis baráti viszonyt alakítottak ki. E régiók három kórusa elhatározta, hogy egymás közti kapcsolatukat tovább építik és zenei megemlékezést tartanak az 1944-ben történt pusztulás mementójaként. A klévei városi énekegyüttes, a nijmegeni Bach kórus és az emmerichi Szent Aldegundisz/Szent Martini kórus a magyar zenekarral együtt így több, mint kétszáz énekest illetve zenészt foglalt magában. A kórusokhoz hasonlóan a szólisták és a karmesterek is e két nemzetet képviselték: az emmerichi és klévei koncerteken e városok említett kórusainak vezetője, Stefan Burs vezényelt, a nijmegeni koncerten pedig az ottani Bach kórus holland karnagya Rob Vermeulen. A női szólisták hollandok voltak, a férfi szólisták németek. A szoprán szólista Hanneke de Wit operaénekesnő több verseny győztese, az alt szólista Margareth Beunders egyben histórikus énekes. Andreas Post énekelte a tenor szólókat, mint beszélgetésünkből kiderült érettségi után ösztöndíjjal Vácon tanult énekelni, majd az esseni főiskolán szerzett kitüntetéssel diplomát. Jens Hamann bariton szólista 2008-ban megnyerte a lipcsei Bach-versenyt. Mindannyiukkal öröm volt együtt muzsikálni, amihez nagyban hozzájárult az előadott mű: Dvořak: Stabat matere is. A darabválasztást az alkalom sugallta: Mária fájdalma a kereszten meghalt Jézus lábainál, átvitt értelemben a fiát sirató anya képe. Dvořak életében mindez rá is értendő: két naposan halt meg legfiatalabb lánya Josefa. Ekkor kezdte írni a Stabat matert. Két évre rá egymás után halt meg két gyermeke, alig egy éves lánya majd legidősebb fia. Ekkor fejezte be az oratóriumot. A közönség is nagyon átérezte a mű mondanivalóját, a mély gyászt, ami ihlette. Hálásak voltak a jól sikerült előadásokért, a megemlékezésért, azért, hogy a zene révén is megszólítva érezhették magukat. S hogy nekünk mit jelentett ez a turné? A közös muzsikálás élménye mellett örömteli találkozást azokkal, akiket már évek óta ismerünk: Stefan Burssal, akivel már vagy tíz éve együtt dolgozunk, a családokkal, akiknél elszállásoltak minket, s akik mindig nagy szeretettel fogadtak. Jó volt látni a teljesen megtöltött templomokat, ahol közönség és előadók a muzsika révén magasabb régiókba emelkedhettek: oda, ahol már nincs gyűlölködés, nincs élet-halál harc, mert ha régen volt is ilyen, lecsendesítette a jóakarat, a zene, a közösségi tudat, amely túlnéz a múlt sebein és már a jövő közös lehetőségeit keresi. Így aztán mindnyájan gazdagodtunk, s legalább néhány órára átérezhettük, milyen egy szerető nagy emberi család részesei lenni, osztozva örömben, fájdalomban. Bárcsak mindenhol és mindig így lenne!
Tóth Judit koncertmester