A Váci Szimfonikus Zenekar Újévi gálaestje
Egy népi hiedelem szerint, „ha utazni vágysz, nem kell mást tenned, mint szilveszter éjszakáján, pontban éjfélkor, fogj kezedbe egy bőröndöt, menj le vele az utcára, és tégy egy sétát, esetleg járd körbe a házad. Ha így teszel, az eredmény biztosan nem marad el, s az új esztendőben egy csodálatos utazásban lesz részed”.
Azonban, ha valaki nem hinne az effajta jövőt befolyásoló népi szertartásokban, és idén biztosra akart menni, akkor legjobban úgy tett, ha ellátogatott a Váci Szimfonikus Zenekar újévi gálaestjére, ahol minden kétséget kizáróan varázslatos utazásban volt része. A zenekar vezetője, Farkas Pál, és művészbarátai: Csonka Zsuzsanna és Daróczi Tamás a Magyar Állami Operaház szólistái, Ress Hajnalka, a Madách Színház énekese, Csémy Emy és Ocskó Aladár kassai művészek valamint az Et Vie Danse Táncstúdió repítette a közönséget állomásról állomásra a zene segítségével.
Hisz egy nagy utazás maga az élet, izgalmas, kiszámíthatatlan utazás benne minden egyes esztendő, s az életutazásnak varázslatos, lélekemelő, képzeletbeli megvalósulása volt maga az est. A dallamok szárnyán semmibe véve az idő és tér fizikai béklyóit sétát tehettünk napfényes spanyol tájakon, beleszippanthattunk füstös lokálok fülledt levegőjébe, álmélkodhattunk díszes báltermek csillogásán, átélhettük amerikai nagyvárosok lenyűgöző hangulatát, ringatózhattunk a velencei gondolákban, magával ragadhatott a fergeteges karneváli hangulat, s még a mesék világába is elkalandozhattunk képzeletben, sőt még ama bizonyos szivárványon túlról is megcsodálhattunk, hogy milyen szép a világ…
Ezen az estén a megigézett közönség egy emberként fogta, hordozta, nyitotta-zárta az est háziasszonya, Somogyi Ágnes által a színpadra idézett ütött-kopott bőröndöt, mely szimbolizálta azt a gyönyörű utazást, melyre január 15-én este, hagyományaihoz híven, immáron 18. alkalommal a Váci Szimfonikus Zenekar és kiváló karmestere, Farkas Pál invitált bennünket, zeneszerető polgárokat. A könnyekig meghatott közönség a maratoni koncert végén felállva, szűnni nem akaró vastapssal köszönte meg a fantasztikus zenei élményt, mely mosolyt derített minden résztvevő arcára a színpadon innen és túl egyaránt. A mosoly egyaránt szólt a zenének, a zenészeknek, a szereplőknek és a zenét értő-érző közönségnek.
Minden jelenlévő nevében mondhatom, hogy ez valóban egy olyan pillanat volt, amikor igazán felemelő érzés volt vácinak lenni a kultúra magyar városában!
„A véghetetlen űrben, ott
hol csöpp Naprendszer imbolyog
a kék bolygón az ember áll
és mosolyog, mert muzsikál”
(Jáger László)